Egyfolytában ég bennem a vágy hogy felépítsek valamit. A vágy, hogy megteremtsem magunknak azokat a körülményeket, amik között kényelmesen élhetünk életünk végéig. Eddig nem értettem honnan tört fel belőlem egyszerre ez az iszonyú tettvágy, az hogy mindent megtegyek azért hogy sikeres legyek, hogy valami nagyszerűt hozzak létre. Sose voltam igazán törtető, vagy nagyravágyó. Mindig megelégedtem azzal amit dobott a gép, és abból próbáltam kihozni a legtöbbet. Hogy a személyiségemnek, vagy némi szerencsének köszönhetem, nem tudom, de eddig ez nem okozott nehézséget. Az elmúlt hónapokban azonban egyre nehezebben találom a helyem. Egyre keményebben hajszolom a megoldást, amivel többet hozhatok ki az életünkből. És végül rájöttem. Szeretem a Férjemet. Nagyon. Elszomorít, elkeserít és felháborít hogy mennyire keményen dolgozik azért, hogy nekünk kényelmet és nyugalmat biztosítson. Elszomorít amikor azt látom hogy ahhoz is fáradt, hogy az esti meseolvasás közben ébren maradjon, pedig minden percét élvezi annak ha a kisfiunkkal lehet.
Általában délelőtt indul munkába, ám az ő munkanapja hajnalig tart. Minimum 3ig, de nem ritka, amikor hajnali 5 óra után ér haza. A heti értekezletek esetén további 3 órával kitolódik a munkanap, akkor is ha aznap csak délutánra kellene beérkeznie, mert az értekezlet minden körülmények között kötelező, de persze a munkaórákba nem számít bele. Ha véletlenül aznap éppen szabadnapos lenne, és ebédre már itthon lenne, akkor pedig megnyeri az értekezlet anyagának összefoglalását -lehetőség szerint egy kisebb eposzban-, a kollégák számára. Ezért talán mégsem panaszkodna az egyszerű feleség, hisz ez a munkaidő heti 3-4 szabadnappal jár, ami be kell látni jobban hangzik, mint a klasszikus 2, rosszabb esetben 1,5 szabadnap. A probléma ott van hogy csak jobban hangzik… Hisz ekkor meg kell említeni, hogy ez alatt a csekély kis 16 órás munkaidő alatt 3 ember munkájáért felelős egy személyben. Egy nap alatt az ő feladatkörébe tartoznak az árubeszerzési feladatok, a kollégák munkájának ellenőrzése, az ügyfél-elégedettség ellenőrzése és kezelése, mindemellett az állandó létszámhiány miatt egy-egy kolléga helyettesítése is. Egy 16 órás munkaidő után, egy röpke 8 órás alvás nem feltétlen eredményez kipihent, kisimult, tettre, és beszélgetésekre kész férjet. Esetleg egy zombit aki nyomokban hasonlít rá. Ekkor jön a mérlegelés, hogy szeretne időt tölteni a családdal is, vagy a pihentető alvás kecsegtetőbb? A házasság, és a gyerek felhőtlen gyermekkora érdekében, általában az első opció kerül ki győztesen. Ez csodás ugyan, de vajon az egészsége mennyivel ér kevesebbet? De még ez is lehetne egy győztes szituáció. Lehetne ez egy nagyszerű lehetőség, hogy most akkor mindent beleadva, a nemes cél érdekében egy-két évig lejjebb adva a családi/társasági életre való igényünket, kiböjtölünk. Lehetne, ha a rengeteg feladatkör, felelősség, kötelezettség, helyettesítés, rendes munkaóra, túlóra, itthoni munka, éjszaka, hétvége, rengeteg pénzzel járna. De nem. A kényelmes életet ugyan biztosítja, de egy nyaralásra sem elég, egy ház önrészének összekaparása pedig egyenesen esélytelen. Önrész…na igen…ahhoz hitel is kellene. Aki érti a szürkegazdaság fogalmát az most megérti e felettébb kínos helyzetet is. A nem túl bőkezű fizetés mellé azért jár jutalék is, hogy az dolgozó némileg motivált legyen. Ám nyilván az én értelmezésemben lehet a hiba, de szerintem nem az a megfelelő motiváció, ha a dolgozó minden fizikai és szellemi erejét megmozgatva, nem kis erőfeszítéssel eléri az áhított célt, majd az összeg kifizetését a bérezés előtt egy héttel, további 20-30 kötelezően elvégzendő feladattól teszik függővé. Ha az eddig részletezett feladatok még nem lettek volna elég meggyőzőek a dolgozó alkalmasságáról, erről további bizonyítékot szolgáltathat a rendszeres időközönkénti tesztek eredményei, melyek tudásanyagát különböző munkaidőn és béren kívüli továbbképzéseken sajátítottak el.
Tudom, hogy sehol sem csupa móka és kacagás a munkaidő, és nyilván senkinek sem pusztán a munkahelyen történő megjelenésért fizetnek. Mielőtt az anyaság mámorába szédültem volna, dolgoztam én is, vezetőként alkalmazottként is, közel egy évtizedet. Tisztában vagyok vele hogy a rendszer profitorientált és a dolgozó érdekei, és mint emberi lény legkevésbé sem számít az esetek túlnyomó többségében. Mégis felháborít, hogy mennyire lealjasodott a munkaerőpiac nagy része. Az emberek alapvetően félnek a változástól, félnek a következményektől. A munkáltatók pedig ezt a tudatot erősítik, kihasználják, és a bérezés mértékével el is érik, hogy ha valaki mégis felmondásra vetemedne, 1-2 hónap fizetés nélkül a létfenntartást veszélyeztesse. Kizsákmányolás, trükközés és a munkavállalók jogainak súlyos megsértése a minél nagyobb bevétel, és a lehető legkevesebb kiadás érdekében. A rendszer azonban mindaddig stabil alapokon nyugszik, amíg a különböző kiskapuk biztosítják hogy a munkavállaló ne merjen lépni, hacsak nem vállalja a létfenntartásának kockáztatását.
Bízok benne hogy egyszer ezt a terhet levehetem a Férjem válláról. Fel akarok építeni valamit, el akarok érni valamit, hogy nyugodtan kereshessen más állást ha valahol nem biztosítják a nyugodt munkához, és a nyugodt magánélethez való jogot. Remélem hogy egyszer majd én lehetek a saját magam, vagy talán saját cégem vezetője. Meg szeretném mutatni hogy nem minden a profit, ha később el kell számolnom azzal a tudattal hogy hány ember életét családját és egészségét tettem tönkre azért hogy irreálisan nagy házat, vagy felesleges luxustárgyakat vehessek. Tudom, hogy van az a bizonyos arany középút. Tudom, hogy lehet úgy is vezetni céget, hogy nem megfélemlítéssel, és kizsákmányolással érjük el a lojalitást, és a profitot, hanem megfelelő körülményekkel, minőségi termékekkel, szolgáltatással, amihez olyan alkalmazottak kellenek, akik hisznek a cégben. Remélem egyszer beállhatok a munkaadók közé, hogy példát mutathassak, és bebizonyíthassam, hogy lehet ezt csinálni úgy is, hogy mindenkinek kielégítő legyen, hogy senki érdeke ne sérüljön.
Legutóbbi hozzászólások